A mai Dossziéban Alexandre Aja, a fiatal francia kultrendező következik.
Aja, aki nemzetközi sikerét a Magasfeszültség című horrornak köszönheti, 1978. augusztus 7-én született Párizsban, Franciaországban. Mindössze két filmet rendezett ezidáig, de már most komoly kultstátuszt vívott ki magának a horrorrajongók között. Az egyedi látásmóddal rendelkező direktor alapjaiban formálta át a horror műfaját még a 2000-es évek elején.
Első filmes szárnypróbálgatása az Over The Rainbow című rövidfilm volt, mely később a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma jelölésééig vitte a legjobb rövidfilm kategóriában. Néhány évvel később pedig elkészíthette első egészestés játékfilmjét a Furiát. A romantikus film, a science fiction és politikai parabola elegyéből álló történet alapjául Julio Cortazar: Graffiti című novellája szolgált. Végül 2003-ban következett az a film, mely megreformálta a modern horror műfaját. Olvasás folytatása ‘Dosszié: Alexandre Aja’