A múltkoriban arról beszélgettünk hasonszőrű filmfanatikus jóbarátommal, hogy mennyire sokat is fejlődött a színészi teljesítmény Hollywoodban a kezdetektől egészen napjainkig.
Nemrégiben ugyanis újranéztem jó pár klasszikus filmet Hollywood őskorából, és arra a “szentségtörő” következtetésre jutottam, hogy néhány kivételtől eltekintve a harmincas-negyvenes évek filmjeit egyszerűen nem nekem találták ki: hiába is vagyok tudatában filmtörténeti jelentőségüknek (már amelyiknek persze), egyszerűen baromi nehéz olyan filmet találni köztük (tisztára a tű és a szénakazal esete), amelyekben nincs az a korai filmekre jellemző, idegesítő ripacskodás, és amelyekre azt tudnám mondani, hogy igen, ebben akkorát alakított a főszereplő csávó vagy csaj, hogy a földön keresgéltem az államat (számomra egyébként például Humphrey Bogart több alakítása volt ilyen).
Nagyon jó írás, gratula!
Én Ledger alakítását a DK-ban nem tartom olyan sokra, mert sztem elég 1 dimenziós volt, de a többi, amit felsoroltál, tényleg döbbenet.
Persze még sok színészt, alakítást lehetne írni, nekem pl. Tom Hanks és a Számkivetett, Jim Carrey és az Ember a Holdon (egy szintén méltánytalanul keveset emlegetett nagy alakítás) és főleg Edward Norton az Amerikai história x-ben (a filmtörténelem egyik legdurvább alakítása) jut így hirtelen eszembe.