Hosszúra nyúló buli, felemásan induló románc és indie feeling New York utcáin… Nick and Norah’s Infinite Playlist kritika.
Nick and Norah’s Infinite Playlist (2008)
“The world’s been broken into pieces
and it’s everybody’s job to find them
and put them back together again.”
Ki a rendező: A New York-i születésű fiatal független filmes, Peter Sollett, akinek rövid filmográfiájában mindössze egy rövidfilm (Five Feet High and Rising) és egy romantikus dráma (Raising Victor Vargas) található.
Ki játszik benne: Michael Cera, aki a Superbad-ből és a Junóból lehet ismerős a filmkedvelő közönség számára. Mellette a számomra eddig ismeretlen Kat Dennings-et köszönthetjük (de még hogy), ő korábban a meglepően jól sikerült 40 éves szűzben Carrell szíve választottjának lányát alakította (mellékesen jegyezném meg, hogy azóta is ez az Apatow-brigád legjobb filmje). Mellettük feltűnik még Alexis Dziena (a Bolondok aranyában Gemma Honeycutt-ként brillírozott mint azon produkció kábé egyetlen pozitívuma), de cameózik még egyet Sandusky a Tropic Thunder-ből és jómaga a film forgatókönyvírója is.
Mi a sztori: Csaj kidobja a csávót, majd még jobban összetöri a szívét, amikor kiderül, hogy egy másik sráccal kavar. Innen indul a sztori, mely egyetlen őrült éjszaka alatt játszódik, és melyből kiderül, hogy hová vezet a fehér nyúl, mi az a Tikkun olam, milyen érzés részegen flangálni Manhattan-ben, hol van Fluffy, szétesik-e a sárga Yugo, hogy néz ki Jézus élőben, milyen a Jimi Hendrix által épített Electric Lady stúdió belülről, na és persze, hogy minden csalódás csak addig tart, amíg előbb-utóbb újra szerelmes nem leszel valaki másba…
