Gyászoló pasas, szófosó srác és nagyot robbanó tehén az idilli tájban… Six Shooter kritika.
Six Shooter (2004)
“Do you want to hear the story about the cow with trapped wind? It’s a fucking deadly story!”
Ki a rendező: A londoni születésű, ír felmenőkkel rendelkező Martin McDonagh, aki elsősorban elismert drámaíró. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden színdarabja Írországban játszódik, ő maga csak néhány nyarat töltött ott, ezért aztán gyakran kritizálják (főleg Írországban), hogy az általa megjelenített karakterek vajon mennyire is írek. McDonagh egyébként inspirációját – saját bevallása szerint – tévé- és mozifilmekből szerezte, és különösen nagy hatással voltak rá David Lynch, Martin Scorsese illetve Quentin Tarantino munkái. 2004-ben megpróbálkozott a filmezéssel, és elkészítette jelen ismertetőnk tárgyát, mellyel aztán nagy meglepetésre el is nyerte a legjobb rövidfilmnek járó aranyszobrocskát a 2006-os Oscar-átadón (igen, rövidfilmről van szó).
Ki játszik benne: Brendan Gleeson, aki az In Bruges-ben is feltűnt Colin Farell oldalán. A sokoldalú ír színész nem éppen fiatalon kezdte a szakmát: 34 évesen forgatta első filmjét, miután otthagyta a középiskolai tanári állását Dublinban. Az évek folyamán aztán több neves hollywoodi produkcióban is szerepelt, ilyenek voltak például A rettenthetetlen, a Mission Impossible 2., az AI: Mesterséges értelem, a Hideghegy, a Harry Potter vagy a Beowulf.
A másik főszereplő, a szintén ír származású Ruaidhri Conroy. Karrierjét gyerekszínészként kezdte az 1992-es Irány a nyugat című kalandfilmben, amiben történetesen pont Brendan Gleeson-nal játszott együtt. Később Martin McDonagh több színdarabjában is felbukkant.
Mi a sztori: Az egyszerű hétköznapi figura, Donnelly borzalmas híreket kap: a kórházban közlik vele, hogy felesége hajnalban elhunyt. Emberünk lelkileg összeomlik, majd vonatra száll, hogy visszautazzon Dublinba. Itt aztán a véletlen különös közjátékának köszönhetően összefut egy házaspárral illetve egy finoman szólva is furán viselkedő sráccal, akinek mindenről és mindenkiről megvan a maga véleménye, és azt nem hajlandó véka alá rejteni, legyen akármilyen extrém is. A kegyetlenül szenvedő Donelly a vonatút során kénytelen rájönni, hogy mindannyiuk elvesztett valami fontosat aznap éjjel, és legyenek akármilyen ismeretlenek is egymás számára, a gyász különös köteléke mégis összetartja őket.
100%-ig egyetértek a szerzővel, mintha én írtam volna a kritikát.
Nekem is a zseniális In Bruges miatt jött a képbe a film, nekem is kurvára tetszett a sztori, a színészi játék, a forgatókönyv, minden (külön kiemelném angolul jól tudóknak a színészek akcentusát, egyszerűen fenomenális, már azon megszakad az ember a röhögéstől, ahogy / amiről beszélnek:
- What language? Sure, ’shite’ isn’t swearing!
- It is!
- It’s fucking not, like!
Mint egy Tarantino filmben, csak ír akcentussal, és több káromkodással)…
Mégsem adnék én sem 10/10-et rá (ellentétben az In Bruges-el), talán a rövidsége miatt, talán, mert nem olyan jó a zenéje, talán, mert kicsit túl furcsa az egész, nem tudom. Mindenesetre filmbuziknak valóban kötelező.
(Fanatikusoknak, akiknek ez is bejött, érdemes elmenni színházba, itthon is játsszák a rendező több darabját – pl. Kripli, a Radnótiban, ezt többen ajánlották -, és állítólag tényleg nagyon jók. Én még nem voltam, de amint lehet, sort kerítek rá!)
Köszi, nagyon jó tipp ez a Radnótis dolog! Amilyen elborult McDonagh-fan lettem az In Bruges meg a Six Shooter után, még lehet, hogy tényleg fogom magam, és megnézem a Kriplit! :) A leírás alapján jófélének tűnik:
http://www.port.hu/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=6000&i_city_id=-1&i_county_id=-1