Kétszemélyes tévéstáb forgatni megy, de bajba kerül… REC kritika.
REC (2007)
“Experimenta El Miedo”
Ki a rendező: A spanyol születésű Paco Plaza és Jaume Balagueró. Ez utóbbi a nagyobb név közülük, a főleg horrorfilmjeiről ismert Balagueró nevéhez két nagyobb kaliberű nemzetközi projekt is kapcsolódik: az egyik a 2002-es Darkness Anna Paquin-nal, míg a másik a Fragile Calista Flockhart-tal.
Ki játszik benne: Jópár spanyol színész, akikről őszintén megvallom, nem igazán hallottam korábban (bár tény, hogy nemzetközi tapasztalattal nem is igazán rendelkeznek): Manuela Velasco, David Vert, Ferran Terraza, Pablo Rosso stb.
Mi a sztori: Egy ambíciózus riportercsajsziból és egy kameraman-ből álló mini tévéstáb a helyi tűzoltóság éjszakai műszakjába kapcsolódik be. Jön is az első riasztás, vénasszonyhoz kell kivonulni, de a rutinfeladatnak induló munka hamarosan pokollá változik, és az éjszakai forgatás meglehetősen morbid fordulatot vesz.
Nem igazán értek egyet azzal, amit leírtál, mert én majdnem magam alá csináltam. Horrormániás vagyok, és nem hittem, hogy képes lesz ennyire beszaratni a film, és szerintem itt van kettőnk közt a különbség, én konkrétan nem vártam semmit tőle. :D Az utolsó félórában legalább ötször hátraugrottam a székemben, köszönhetően (a már általad említett) zene hiányának (de utálom, mikor a nagy hálivúdi horrorokban minden “szaratós” jelenet előtt ellövik ugyanazt a zenét/hangeffektet), az ijesztő hangoknak (amikor a lépcsőn találkoznak a macskahangú nővel közel álltam a síráshoz :D) és persze a kiszámíthatatlanságának (és ezalatt nem a sztorit értem). Nem is tudom, talán 8 éves koromban, az Élőholtak éjszakája volt rám ekkora hatással legutóbb. Meg is adtam imdb-n neki a 10-est.
Igen, sejtettem, hogy valószínűleg egyedül leszek a véleményemmel, de nem akartam felpontozni csak azért mert éltetik az imdbn, nekem meg nem jött be… :) Egyébként meg tudom érteni, hogy miért tetszhetett neked, én asszem túl sokat vártam tőle, ezért lehetett csalódás a vége. Ettől függetlenül viszont azt továbbra is hangsúlyoznám, hogy nem egy pocsék horrorról van szó – össze nem lehet hasonlítani pl. a mostani Szem remake-kel – csak az én elvárásaimnak nem felelt meg, ennyi, ettől másoknak még simán bejöhet.:)
Az a “Dexter csaja (Jennifer Carpenter)” inkább “Dexher huga” szerintem, és tökéletes választás a riporternő szerepére (kellőképpen idegbeteg :), és ha azt a mennyiségű káromkodást hozza mint a sorozatban akkor 18+os lesz és a cenzorok vakarhatják a töküket:)
Szerintem nem feltétlenül poénnak szánták a kínaik baromságokkal történő fikázását, inkább emberközelibbé akarták tenni, meg kicsit lassitani a tempót.
A történet annak ellenére hogy minimál helyen játsztódik maximális rettegést tud kiváltani, éjjel néztem és néha a hátam mögé is, hogy itthon minden okés-e :)
SPOLIER
Ha jól értettem egy portugál kiscsajjal valami nem volt rendben (csodájára is jártak) és eltűnt jópár éve….valószínűleg valaha a padláson lakó topmodell méretekkel rendelkező lány (lény) lehetett az, de hogy a bánatba került oda és ki kisérletezett vele…apa aki kint rekedt a gyógyszerrel ? vagy a kínai bácsika aki annyira ágyhoz volt kötve hogy nem is láttuk :) Lehet hogy a végét vagy akár az egészet újranézem mert valamit elnéztem, vagy BWprojekthez hasonlóan itt se magyaráznak meg sokat.
azok a fránya elvárások…:)
anno úgy ültem oda, h nem tudtam semmi pozitív kritikát, és ütött rendesen, most pedig amiko másodjára néztem, vmiért megint levett a lábamról…nálam ez sepciel előzi az el orfanatot, szal elég bejövős volt…
a forgatókönyv sztem nem volt anynira rossz, hiszen végre valahára kimozdultunk a régi jó öreg több emeletes nagy házikóból(tom nem először, volt már ilyen..de régen)és
azért némileg van valami értelme is…számomra ez is fontos…a film végén némileg válaszokat is kaphatunk a kérdéseinkre… tehát egy szó mint száz rendben volt…
és akkor horror, mint műfaj megnyilvánulás is bejött..a spanyolok végre valamit mutatnak a távol-kelet árnyékában.. szóval várjuk a továbbiakat…(most már egy olaszt várok, de nagyon, a címét nem tom pontosan, de a trailer ott is jónak kecsegtett)
a szereplőkre azért nem mondanám h rosszak voltak…mindenki hozta azt amit kell…igazából elég sokféle embör lakik egymás mellett. sárgától – elmebetegen át a jó öreg vén házaspáron keresztül, szóval kellettek, nekem nem volt túl nagy gondom velük…nekem
és akko inkább befejezném…mert tom, h nekem tetszett, neked nem annyira..nagyon sajnálom…:):( kilences továbbra is:)
danzig: jogos, én írtam el, a rambós csajjal kevertem carpentert :), káromkodni meg ripacskodni valóban tud, szóval ilyen szempontból biztos jó választás a remakehez :D Jól van na, Dextert nem fikázom, az tényleg korrekt sorozat – konkrétan egyik kedvencem tavalyról, lehet találgatni miért (nem, nem vagyok sorozatgyilkos… :D)
Vissza a REC-hez: a kínaiak lefikázása szerintem is időhúzás volt, gondolom ki kellett tölteni pár humorosnak szánt jelenettel a játékidőt, hogy meglegyen az a 85 perc…;)
SPOILER A vége nem volt világos, én is úgy vettem le, hogy volt vmi portugál csajszi, akit megszállt a gonosz vagy mi, a sajtó is foglalkozott vele, tele volt plakátolva újságkivágásokkal a szoba. Valaki kísérletezgetett vele, hogy zombítlanítsa meg a dühkórt kiszedje belőle. A végén az az extrakarcsú zombihölgyemény a portugéze csaj volt szerintem. De hogy ki a jó isten kísérletezett vele, fogalmam sincs. Homályosítson fel valaki, aki tudja..
SPOILER OFF
inmfc: igaz, ha horror, akkor legalább nem a tini slashert erőletetik. Ez értékelendő dolog, de a REC a távolkeleti horroroktól azért messze van szerintem, SPOILER meg egyébként is egy az egyben lenyúlták a 28 nappal/héttel később alapötletét (dühkór elszabadul, fertőz, zombik, menkülés, karanténozni kell őket, satöbbi). Az egyetlen különbség a zombis filmekhez képest ,hogy egy térben játszódik, és egyetlen nézőpontból látjuk az egészet. De ez meg a Blair Witch, Cloverfield, Diary of the Dead óta már nem újdonság. Az utolsó 10 perc viszont valóban király volt, azt nagyon jól megcsinálták: a sovány zombicsaj a padláson volt a két jelenet közül az egyik, ahol ugrottam egyet…SPOILER OFF
OFF: ha fasza távol-keleti horrot akartok nézni, akkor Alone a Shutter rendezőitől. Most fejeztem be, és bár ez sem tökéletes (néhol kitalálható h mi lesz), viszont az alapötlet és a kivitelezés nagyon tetszett, konkrétan a frászt hozták rám párszor.:) Megkockáztatom, hogy van olyan jó horror mint a Shutter, vagy legalábbis szorosan mögötte van.
Látom az Alone akkor tetszett..abban egyetértünk…:)
míg a 28as hasonlathoz annyit hozzáfűznék, hogy azok nem igen lettek jók, sőt a második hemzseg a logikátlanságtól , szóval az számomra nem mérvadó, mert azon kevés emeberek közé tartozom, akiknek a 28as két része (az első azért jó volt)elég gyenge és így a REC-hez alig ha hasonlítható…
Igen, emlékszem az Alone-t még te ajánlottad korábban, azért is néztem meg többek között..
SPOILER
Ha jól értettem, a lakás tetőterét valami muksó bérelte, időnként odajárt, de nem lakott ott. Na valószínű ő kísérletezett egy lánnyal, aki valami új vírussal volg megfertőzve. Az egyház persze azt hitte, hogy ördög szállta meg, ezért volt ezzel tele a fal (az újságok)
SPOILER OFF
Egyébként ezt a filmet már rég bemutatták filmfesztiválokon, amkor Romero (Diary of Dead) vagy J.J. Abrams (Cloverfield – producer) még csak a gondolattal játszott.
Affene. Sajnos én is túl nagy elvárásokkal indultam neki ennek a filmnek, szerintem fényévekre van attól, hogy hiteles legyen, pedig többek között ez lenne a célja. Az első 10-15 perc ilyen szempontból nagyon jó, reméltem hogy végig megmarad ez az “olyan mintha tényleg igazi lenne” hangulat, de aztán mikor elkezdődik a hirig, akkor jön a szokásos erőltetett és buta rohangálás, kiabálás, ami engem valahogy mindig inkább idegesít, mint befosat. Persze a spanyolok elég temperamentumos nép, még egy pohár vizet is hadonászva kérnek, de valahogy végig lehet érezni, hogy színészeket látunk. Egy kicsit erőltethették volna a feszültségfokozást is, ehelyett pont lenyugatatnak az olyan unalmas részekkel, mint például a már említett kínai-fikázó jelenet.
SPOILER
Meg kicsit néhány dolog logikátlannak is tűnt. Karantén hajnali 3-kor egy gyanús vírust hordozó agresszív kutya miatt (amelyikről 10-ből 11 állatorvos azt gondolná, hogy megveszett), oké, lenejlonoznak mindent, aztán beküldenek egy szál orvost, semmi fegyveres, pedig vannak kint vagy ezren, okés, de hogy az operatőr még akkor sem engedte el a kamerát, amikor már a nyakát szorongatták a zombik, hát… nagyon bátor legény ez a Pablo.
SPOILER VÉGE
Annyira persze azért nem rossz film, nem akarok fikázni itt, inkább csak a csalódottság beszél belőlem:), van pár rész, ami tényleg nagyon izgalmas, (sajnos pont ezeket mutogatják az előzetesben:), az utolsó 10 perc ilyen szempontból nagyon jó, bár én szerintem magasról tojtam volna rá, mi van a falra ragasztgatva, inkább kiugrok az első ablakon, vagy mit tudom én:)
A film szerintem 10/6, a kritikára viszont tiz pontot adok:), mindennel egyetértek, amit jamesb leírt. Aki még nem látta, annak azért ajánlani tudom, unatkozni tényleg nem fog, de nagyon rettegni sem.
ugy ulltem le nezni, hogy az elejebe beleneztem, s gondoltam hogy valami hulye riporternos elo felvetelt mimelo szar lesz
szinte ki is kapcsoltam, de gondoltam hogy ugyis mindenben uborkaszezonvan es aztan megis vartam, hogy lesz valami tuzeset es akkor mentik a nepeket es biztos lesz aki kiugrik de a vegen esetleg happy end.
aztan elkezdtem nezni es majd befostam :)
foldszinten lakom egy kertes tarsashazban es ujra es ujra ujjongva azon orvendeztem, hogy van racs az ablakon
Hehe, na én a fentebb említett Shutter-rel meg az Alone-nal voltam így… :)
biztos a nagy elvárások miatt nem tetszett,mert ettől még én is befostam, pedig nem szokásom:). Igaz én sem olvastam utána. Utána muszály volt még egy kicsit tanulnom meg játszanom:).Amúgy nekem is a 28 nappal később jutott eszembe(ott azért aktivabbak voltak a “zombik”), de ha így vesszük, akkor az összes “zombisat” vissza lehetne vezetni az elsőre;). Amcsi verziót megnézem, mert az előzetes alapján nagy másolás lesz.
Mindig ovatosan kell várni egy filmet, mert könnyen lehet csalódni. Én nem nagyon szoktam, így nem csalódok (legalábbis aránylag jó filmeken).
Nekem egyébként a belváros jutott az eszembe a film elején, amikor bemennek a házba (ez az előzetesben is látszik).
Hát ja, nem láttam az amcsi verziót, de a trailere alapján gondolom lemásolták az eredetit képkockáról képkockára, aztán annyi.
Egyébként meg ha már John Erick Dowdle (ő rendezte az amcsi remake-et), akkor én inkább a The Poughkeepsie Tapes-re lennék marha kiváncsi tőle. Az mikor jön már ki DVD-n? Már vagy másfél éve várom. :)
Nem igazán értem mit hordtál itt össze!Én egy lopást sem vettem észre a filmen és mondjuk a Cloverfielhez sem hasonlítanám,mert ez előbb volt
A mozis trailertől én is alig vártam a filmet! Sajna csak most tudtam megnézni. VAlami újat vártam nagyon. Talán jó is lett volna, ha a sztori meg a karekterek nem lettek volna ilyen szörnyen gyatrák. Az eleje nagyon szépen ki volt dolgozva(flörtölés is belecsúszott az egyik tűzoltóval). Izgatott voltam kb, mint a ködnél hogy mi is van a háttérben, de itt nem volt semmi :D! Egy kémikus pap, vakcinával próbál ördögűzni, kereszt helyett, és elszabadul egy zombi vírus…hát! Röhögnöm kellett! nomeg hogy a végén Sherlok Holmest játszanak sötét szobákban, ahelyett hogy felszerelkeznének. A kameraman srácról már nem is beszélve, aki mindent vesz csak a veszélyes dolgokat nem, és persze én is kés helyett a kamerát fognám a kezemben. A csaj viszont egész jól alakította a szerepét! Neki jár a piros pont. A bajszos csávó pedig tényleg nagyon gáz volt, pedig feszültségoldóként próbálták szerinte belerakni. Szerintem egy B kategóriás filmnél kapna egy 8-ast :D! Amúgy 2-3 környékén van a 10-ből!
Kissé későn írok, de sebaj :)
A cikkíró véleményével kb. egyetértek, egy ponton nem: én úgy tojtam a film egyes “villanó” jeleneteitől (kb. 4-5-ször), mint anno gyerekkoromban a “normál” horrortól :) Amikor a tűzoltó lezuhant az elején, azt hittem, szívinfarktust kapok :-O Pedig asszem elég erős idegzetű vagyok ilyen téren.
Összefoglalva:
- a sztori kissé lapos
- a figurák nem lettek jól kidolgozva
- a “végigélőkamerásdokumentumfilmes” mozik nekem alapból nem jönnek be, talán ezt kivéve
- a színészek jól alakítanak
- a hang- és videoeffektek nagyon durvák, besz*ratósak :)
- a bajszos figura nekem se jött be, sztem “homóra” vették a figuráját, és nem a vicces értelemben
- elég furcsa az ilyen jellegű filmekben, h az operatőr vagy egyáltalán nem szólal meg, vagy csak keveset beszél (meg is jegyeztem mellettem ülő havernak, h “csendes típus” :) ), meg hogy van lélekjelenléte ilyen helyzetekben kamerázgatni, meg hogy a rendőr minek cseszteti annyit stb., ezeket már írtad/-tátok.
Kb. ennyi, én tízből szintén 6,5-öt adnék rá, de csak mert egy kezemen meg tudom számolni az olyan filmeket, amelyektől tényleg megijedtem, és ez köztük volt :)
Az elöttem szóló Peacaboy összegzésével egyetértek, habár szerintem kivételesen jót tett a filmnek hogy nem mutogatták az operatőrt (nem is beszélt sokat), ami nekem adott egy olyan érzést hogy én vagyok az a csávó és így a feeling nekem nagyon átjött. Én sajnos(?) már hallottam erről a filmről mielőtt megnéztem (barátok, ismerősök, net) és elég “nagy” volt az elvárásom. Nekem ez a film az elvárásaimhoz képest nem nyújtott se többet, se kevesebbet.
Sokat dobott a film hangulatán a “WÁÁOOOW” faktor. Lásd a csávó lezuhan az emeletről; a zombi fut feléd és olyan mintha már elkapna, de hirtelken becsukja a csaj az ajtót; stb., amik inkább a film második felében voltak.
Sajnálatos hogy az effektek és más látványelemek (vér, zombik stb.) nem voltak olyan szépen megcsinálva –> a Quarantine-be (amerikai változata a REC-nek, bár ezt szerintem tudjátok) ezek viszont jól el voltak találva és ez azért rátett pár lapáttal az adrenalin szintemre.
[REC]:
Pro:
- F*sza pörgős történet/jelenetek
- Szimpatikus főszereplő
- WÁÁOOOW faktor
- Könnyen beleéltem magam a kamerás szerepébe
- Jó hangeffektek (bár ezt már sokan írták, de én sem hagyhattam ki)
- Remek befejezés (itt gondolok arra, hogy a sötétbe tapogatózva nem látni semmit, ám a kamera éjjel látó módjában végig követhetjük a zombikánk keresgélését kalapáccsal a kezébe, itt rendesen kiugrott a szívem a helyéről)
Kontra:
- a fényképezést profibban is megcsinálhatták volna, bár talán ez annak tudható be, hogy a film nem készült túl sok pénzból (nem úgy mint a Quarantine ahol ez szerintem szépen kiküszöbölték)
- kis kínaiak röhejek voltak, szerintem ez nem csak engem zökkentett ki a borzongásból
- a pánikban való üvöltözés engem idegesített
- túl sokat foglalkoztak a kamerás sráccal (velem? :D )
Így a végére még annyit írnék, hogy szerintem ha a Quarantine és a [REC] legjobb/legegyedibb (patkány összetaposása, zombi fejének szétverése a kamerával stb.) és legborzongattatóbb jeleneteit egybeolvasztanánk, akkor bátran kitudnám jelenteni, hogy életem egyik legnagyobb horrorja :) de így csak ez a film nekem ( [REC] ) 10/8-ra sikeredett. Remélem ezt a kommentet főleg azok olvassák majd el, akik már látták a filmet, mivel nem akarom lelőni a poénokat (talán a leírtakban van pár olyan rész, amiről jobb ha az ember nem tud és csak a filmben látja)
AJÁNLOM MINDENKINEK! NEM FOGTOK UNATKOZNI!