A vak Jessica Alba ázsiai horror remake-ben ijesztgeti az egyszeri mozirajongót. Illetve csak próbálja… The Eye kritika.
The Eye (2008)
“How can you believe your eyes when they’re not yours?”
Ki a rendező: Az Alexandre Aja babérjaira pályázó francia születésű Xavier Palud és David Moreau, akiknek ez még csak a második rendezésük. Egyébként az ő nevükhöz fűződik még az Ils című francia horror is, ami a kritikák alapján egész jófélére sikeredett, ráadásul a sztorija is bejövős (némileg a Magasfeszültségre hajaz), asszem csekkolni fogom.
Ki játszik benne: A gyönyörű Jessica Alba (Fantasztikus Négyes), akit sosem színészi játéka miatt szerettünk. Mellette Alessandro Nivola (Ál/Arc) és Parker Posey (Broken English) segédkezik.
Mi a sztori: Sydney, a fiatal és gyermekkora óta vak hegedűművész új szemet kap. Miközben próbálja szokni a színek és formák kavalkádját, váratlanul félelmetes hallucinációk kezdik kísérteni. Halottak szellemeit látja, akiket különös árnyak kísérnek ét a túlvilágra. Sydney a kezdeti bizonytalanság után rájön, hogy csak akkor vethet véget a fura eseményeknek, ha kideríti ki az a személy, akinek a szemét megkapta.
Sejtettem, hogy az amerikai remaek is erre a sorsra jut. Hiába, az ázsiaiakat nagyon nehéz überelni, mind képi világban, mind színészi játékokban. Az eredeti tényleg uttörő kis horror lett, ezt még nem láttam, bár az értékelés eléggé lehervasztott. Persze megnézem, de számítottam rá, hogy sokat nem kell várni tőle.
Ha már a szép nőknél tartunk! Tessék megnézni az Arang vagy a Chello c. ázsia horrorokat, különösen az utóbbit. Gyönyörű, egzotikus szépségű hölgyek, és mégis nagyon jó színésznők is egyben!
Nem is az a gáz, hogy az ázsiaiakat nehéz überelni (már csak azért sem, mert azért jópár kiváló színész van Hollywoodban is), hanem inkább az, hogy Alba a saját honfitársainak sem nyújt túl nagy konkurenciát. Szó se róla, tényleg imádom nézni a csajt a vásznon (kevés nála nagyobb eye candy létezik manapság), de ha csak a saját korosztályát nézzük, akkor is lehetetlenség összehasonlítani egy Scarlett Johansson-nal, Natalie Portman-nel, Ellen Page-el, Anne Hathaway-el, Michelle Williams-szel, Evan Rachel Wood-dal stb.
Hát azt hiszem ez se lesz megnézős. egy részről mert az eredeti nagyon tetszett, másrészről bármilyen fura de Jessica Alba nem az esetem(azért blokkolnám).
Az eredetinek emlékszem úgy ültem neki, hogy nem tudtam róla semmit. Na gondoltam láttam már egy két jó ázsiai cuccot más műfajban, Kitano filmeket, meg a Tavasz nyár ősz tél újra tavasz-t, gondoltam egy próbát megér, aztán még le se esett hogy ez egy horrorfilm, amikor a folyosós résznél majd összehugyoztam magam. Azt hiszem még elég pubertás korában voltam a filmesztétának, mert amikor eljött a liftes rész, azt mondtam mára ennyi elég, és csak másnap fejeztem be, hogy nehogy idő előtti szívroham legyen a vége. Nagyot ütött akkor. Ha meg ezt most megnézném összeomlana bennem valami, vagy legalábbis lekurváznám Jessica Albát, amit meg nem akarok.
Igen, ez így van. Persze hogy vannak Hollywoodban is nagyon nagy tehetségek, amiket felsoroltál jamesb azok főleg az elvárási rátán felül teljesítenek, és imádom is őket, de én itt most egy ázsiai film amerikai reamek-ére értettem, szigrúan:)
Persze voltak jó próbálkozások, mint pl: Az Átok, vagy a Kör 1-2, de számomra egyik sem nyújtotta azt a színvonalat, amit az eredetiek. Vagy a szereplő-választás volt igen rossz, vagy nem tudom, hogy hol a hiba a gépezetben.
Ennél a filmnél szegény Jessica szvsz csak eladási kellék volt, semmi több. Castingoljunk be egy gyönyörű színésznőt, aki romantikus-movie-kban még úgy-ahogy jól teljesít, majd a neve eladja a filmet.
Nekem sincsen semmi bajom vele, mert imádom és tényleg jó nézni őt, ez nem vitás, de nem tudom, hogy hogyan is jutott ő, a készítők eszébe. Lettek volna rá szerintem alkalmasabb egyének is. Talán a folytatásban már kiköszörülik a csorbát:)
Hogy ordít az utolsó képen a kicsike:) Ez jön valamikor a mozikba? Azért megnézném
Szerintem ez a nő egy anorexiás rondaság!!! Színésznek meg semmiképpen sem mondanám!!