Aki ismer, tudja, hogy nagy filmzene rajongó vagyok és hiszek abban, hogy egy jól összeállított soundtrack olyan szinten képes beépülni egy filmbe, hogy önmagában is képes hangulatot illetve érzéseket generálni, miközben jelentősen befolyásolja a néző produkcióról alkotott benyomását is. Legalábbis velem sokszor előfordul, hogy ha meghallok egy számot (a hifin, az utcán vagy az mp3 lejátszómon, tökmindegy), gyakran egy kapcsolódó filmélményem vagy annak egyik jelenete ugrik be, és egyfajta pavlovi effektusként ugyanazt a pozitív-negatív hangulatot vagy érzést élem át mint amikor először láttam a kérdéses produkciót. Minél erősebb ez az inger (a film és a soundtrack), annál jobban fogok asszociálni az élményre később akár csak egy számfoszlányból is.
Szóval a fentiekből kifolyólag gondoltam egyet és az alábbiakban összegyűjtöttem néhány filmzenét, melyek nagy hatást gyakoroltak rám korábban, és most megosztom veletek, milyen albumok tanyáznak már jó ideje az iPodomon.
Lássuk csak, a legtöbbet talán ezeket szoktam hallgatni:
28 Weeks Later (John Murphy)
Dracula (Wojciech Kilar)
eXistenZ (Howard Shore)
Gladiator (Hans Zimmer)
Predator (Alan Silvestri)
Sphere (Elliot Goldenthal)
+még jó pár az általad írtak közül :).
hát..hát…Majdnem egyezik az ízlésünk, de én még ide sorolnám a Reign over me, The Good Night és a Talk to me filmek zenéit, mert azok is simán ideférnének, egyenlőre ennyi jutott eszembe:)
Nightmare Before Christmas (Danny Elfman)
300 (Tyler Bates)
Pirates of the Caribbean, The Rock (Hans Zimmer)
Matrix 2
Planet Terror (Robert Rodriguez)
Once Upon a Time in the West (Ennio Morricone)
Leon (Eric Serra)
te listádról:
Donnie Darko
Blood Diamond
The Fountain
The Bourne Ultimatum
Good bye, Lenin
Dagenham: ott a pont, a 28 Weeks Latert ki is felejtettem, nagyon nagy zene, nekem tán még jobban be is jött mint a 28 Days Later OST.
inmfc: a Reign Over Me-re kiváncsi leszek, a napokban tervezem megnézni. Adam Sandler egyik komolyabb filmje állítólag.
Nálam:
Crash
Meet Joe Black (Ha eljön Joe Black)
The Fountain
Lady in Water (Lány a vízben)
Band Of Brothers (Elit alakulat)
Donnie Darko
Mulholland Drive
Forest Gump
The Shawshank Redemption (A remény rabjai)
Lord of the Rings – mindegyik
Ezek a kedvenceim hirtelenjében
A The Lookout (A kulcsfigura) kimaradt, a zenét és a filmet is tudom ajánlani!
idesorolnam meg a kov.filmeket is:Kontroll,Snatch,Fight Club
Az én kedvenceim:
-Sergio Leone Dollár-trilógiája
-Volt egyszer egy vadnyugat
-Mátrix
-A Forrás
-Penge 1
-Rekviem egy álomért
-Trainspotting
-Az operaház fantomja
-Trója
-Nagy Sándor
-1492: A paradicsom meghódítása
-Ollókezű Edward
-Twin Peaks
-Polip
Hirtelen ennyi, sok jamesb felsoroltjai közül, és még sok-sok más:)
Az Alexander nekem nagyon…
Danny Elfman: Corpse Bride
Szerintem minden idők legjobb filmzenéje a K-pax alatt hangzik el!!!!
Nagyon igényes válogatás, nagyjából fedi az ízlésemet, szerintem ide lehetne sorolni még:
- Little Miss Sunshine
- The Million Dollar Hotel
- Lord of War
- Fargo
- The General’s Daughter (különösen: Greg Hale Jones: She Began To Lie)
- American Beauty
- True Romance
- John Carpenter’s Assault on Precinct 13
és persze még sok mást.
Amit mostanában rengeteget hallgatok, az a Kingdom of Heaven (Harry Gregson Williams), ajánlott track mondjuk a Wall Breached.
katasztrófa, hogy a kérdéshez kábé fél éve lehet hozzászólni, s még senki (beleértve a téma indítóját is) nem volt képes eddig megemlíteni olyan komponisták neveit, mint például Basil Poledouris, Jerry Goldsmith, John Williams, Michael Kamen, Lalo Schiffrin, John Barry.
viszont helyettük már fel lett sorolva nem egy olyan “filmzene” album, amin reklám jelleggel összeterelt popnótagyűjteményt hallgathatunk.
“…s még senki (beleértve a téma indítóját is) nem volt képes eddig megemlíteni olyan komponisták neveit, mint például…”
Ennek egész egyszerű oka van: a fenti poszt nem zeneszerző listát, hanem szubjektíven kiválogatott kedvenc OST-ket tartalmaz. Írdd be Te is nyugodtan a számodra kedves filmzene albumokat!
tessék, akkor írok példákat, miféle filmek tartoznak a fentebb írt nevekhez:
basil poledouris: conan a barbár/conan a pusztító, vadászat a vörös októberre, csillagközi invázió, robotzsaru
jerry goldsmith: elemi ösztön, első vér, emlékmás, star trek, omen, medicine man, alien, szörnyecskék, poltergeist, árnyék nélkül, majmok bolygója, múmia, legenda, link a majom (na jó, ez nem épp a legismertebb alkotás tőle), homályzóna mozifilm.
john williams: e.t., jurassic park, harry potter (első három része, ha jól emlékszem) csillagok háborúja cakompakk, indiana jones cakompakk, reszkessetek betörők, cápa, pokoli torony, schindler listája, superman, nap birodalma, ryan közlegény megmentése, eastwicki boszorkányok
michael kamen: halálos fegyver cakompakk, x-men, robin hood a tolvajok fejedelme, die hard első három része, hegylakó
lalo schifrin: piszkos harry sorozat, sas leszállt, sárkány közbelép
john barry: farkasokkal táncoló
de akár mondhatnám bill conti nevét is, őt a rocky sorozatból ismerhetjük…
de most komolyan..nektek inkább megragad a fejetekben egy huszadrangú indie/alter tucat popdögunalom, vagy egy olyan tökéletesen jellegtelen filmzene, mint amilyen a mr. brooks-é (sietve megjegyzem, a mr. brooks ettől függetlenül egy baromi jó film)? s így a fentiekből így senkinek semmi? nem igaz, hogy ezek közül egyik sem érintett meg benneteket annak idején, ha filmzenerajongónak valljátok magatokat, függtelenül attól, hogy mi volt a posztban látható lista alapja..
Értem én mit akarsz mondani, de ez olyan mintha azt állítanád, hogy ha nem szereted a *mindenki szúrja be ide a kedvencét* filmet, akkor nem is vagy igazi filmrajongó. Sokszor elmondtam már erről a véleményem, többek között itt a Filmhíreken is: ha neked valami nagyon bejön, az nem biztos, hogy másnak is ugyanúgy bejön, és ez fordítva is igaz. De ez nem is baj, hiszen mindannyiunk más ízléssel rendelkezik: attól, hogy neked más jön be, még nem vagy több vagy kevesebb mint én.
A fenti poszt létrejöttének oka egyébként az volt, hogy összegyűjtsük a kedvenc filmzenéket, de nem csak az enyéimet, hanem a kommentelőkét is. Ezért is örülök neki, hogy Te is rászántál pár percet, és megosztottad velünk saját kedvenceidet!
Akkor már említsük meg a klasszikus (értsd: Lynch-féle) Dűne film zenéjét is (http://en.wikipedia.org/wiki/Dune_(soundtrack)), ma még nem is hallgattam mást :).
Egy két gyöngyszem. Számomra :)Persze a teljesség igénye nélkül.
James Newton Howard: A Falu, Lány a vízben, Jelek
Alejandro Amenabar: Másvilág
Clint Mansell: A Forrás
Jan A.P. Kaczmarek: Én, Pán Péter
Ennio Morricone: Maléna
John Williams: Angyal a lépcsőn, Mesterséges értelem, Schindler listája, Star Wars összes, Harry Potter 1
Klaus Badelt: Az időgép
Philip Glass: Az órák
Vangelis: Nagy Sándor
Alan Silvestri: Forrest Gump
Danny Elfman: Good Will Hunting
Hans Zimmer: Gladiator, A sólyom végveszélyben, Az utolsó szamuráj
James Horner: Egy csodálatos elme, Rettenthetetlen, Szenvedélyek viharában
John Barry: Farkasokkal táncoló
Rachel Portman: Csokoládé
Howard Shore: A gyűrűk ura összes
Edward Shearmur: K-Pax
Így hirtelen ennyi…
Érdekes, hogy nagyon kevesen említettétek meg a Rekviem egy álomért c. kult film felejthetetlen dallamát. A film főzenéje mindent aláz! Olyannyira tökéletes, hogy már fáj. Szinte állandóan ezt hallgatom, és nem unom meg:) A YouTube-on még felsorolni is sok, hogy mennyi videót vágtak össze a “közreműködésével.”
Kötelező Soundtrack!
Párizs Texas-t meg nem emlititek…szomoru vagyok se a Halloween-t se a Cápát és a Jurassic Parkot. Tűzszekerek?Natural Born Killers?
Olyan klasszikusok mardtak ki….És az Orosz vonal?Még a vörös korszakbol?Tarkovszkij?senkinek?Pedig rengeteg kiváló track-et komponáltak abban az időben.Solaris,Stalker,Iván gyermekkora és még sorolhatnám
Igen, sok minden kimaradt, de nyilván egy ilyen válogatás nem is lehet teljeskörű.
Egyébként készül már a második rész a tavaly december óta összegyűlt újabb adag kedvenccel – ami természetesen szintén nem lesz teljeskörű, de hát ugye mint a Pop, csajok satöbbi óta tudjuk, listákat készíteni királyság… ;)
Ha megfogadtok egy tanácsot, sosem hallgattok filmzenét külön. Soha többet nem fogjátok tudni újra hozzátársítani a filmhez. Az ilyen zenéket nem lehet netezés és egyéb hétköznapi tevékenységek közben hallgatni. Ez egyszerűen gyilkosság.